Aztán szombaton végre volt időm egy kicsit sétálni és elindultam a szemközti utcába. És nem tettem meg 50 méternél többet, amikor egy teljesen másik világban találtam magamat. Itt a Bluebird-öt egy robogó motorjával működő 3 kerekű riksák jelentik. A családok pedig autó helyett motoron utaznak. És tényleg családok. Apuka vezet, az ölében egy gyerek, anyuka hátul, és kettőjük között még egy-két gyerek. Egy négyfős családnak ez az elérhető luxus. És az árusok. Mindenki visz magával valamit eladni, vagy akár szolgáltatni. Láttam biciklire szerelt varrógéppel közlekedni embert, meg persze rengetegen hordják a termoszt magukkal és árulják a dobozos levest, meg a nescafet. A 30-40 emeletes felhőkarcolók mellett 50 méterre iszonyúan lepukkant földszintes viskók vannak.
Amikor bemerészkedtem a kamerámmal ebbe a zónába, először nagyon megijedtem. Fehér ember piros pólóban és jó kis fényképezőgéppel kiváló célpont lehet a tolvajoknak, rablóknak. És el sem tudtam képzelni, hogy 50 méterre a szállodától ilyen világba csöppenek. Meg fényképezni is féltem egy kicsit, mert biztos nem örülnek neki. De kezdeti riadalmam hamar elmúlt. Az emberek kedvesen mosolyogtak és ők mutogattak, hogy fényképezzem le őket. Ők örülnek, ha fényképezem őket. Nem úgy, mint a lányaim! És a szegénységükben sem érződött rosszallás vagy harag. Jó érzés volt látni, hogy így is lehet boldogan és szeretetben élni.
No comments:
Post a Comment